Kedden délelőtt vidám programra készülhettek az óvodások. Lenhardtné Monda Margit, az óvoda szociális segítőjének szervezése nyomán a Kiskőrösi Család- és Gyermekjóléti Központ  munkatársai egy élőszereplős mesével örvendeztették meg őket: „Mese a sünről, aki utálta a tüskéit”

10 órakor izgatottan gyülekezett az óvoda apraja-nagyja a Találkozások házában. Bozó-Kutyifa Eszter nemcsak Süni szerepében mutatkozott be, ő a mese írója és rendezője is egyben. Takácsné Megyeri Andreát láthattuk Nyusziként, Berger Andrásné Krisztina pedig hármas szerepben brillírozott: ő játszotta a kedves Óvó nénit, a jóságos Tündért, de ő volt a gonosz Róka is, aki természetesen a végén pórul járt.

A gyerekek végig izgulták-szurkolták az előadást, hangosan biztatták-figyelmeztették a szereplőket, de az ő hathatós segítségük nélkül nem sikerültek volna a varázslatok sem!

A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint a hatalmas taps és a többször felhangzó „Még egyszer!” kiabálás a mese végén.
Remélhetőleg nem csak az élmény marad a gyerekekkel sokáig, de megszívlelik a történet tanulságát: „Fogadd el és szeresd azt a tulajdonságodat, ami Téged egyedivé tesz!”
Az előadás végén a gyermekek színezhető, kivágható új báb készítéshez és  a mese otthoni eljátszásához szükséges ajándékot kaptak.
Köszönet a Kiskőrösi Család- és Gyermekjóléti Központ  munkatársainak.

Írta: Lenhardtné Monda Margit
Foto: Birofoto
         Unimarket Trade Kft.